Először is: mindenkinek nagyon boldog új évet szeretnék ezúton is kívánni :) Bár, én úgy érzem, hogy számomra 2009 valahogy jobban sikerült, mint amilyen 2010 lesz, de még ennél is jobb volt 2008. És ahogy így elkezdtem vájkálni a múltban, eszembe jutott, hogy mi volt régen. Na jó, annyira nem is régen, 6-7, de legfeljebb 8 éve.
Persze, akkoris fejlett volt már a világ, de nem ennyire. Én meg... sehol sem voltam a mostani énemhez képest, ami egyébként érthető. 7 évesen még senki sem érett. Emlékszem, ahogy feküdtem az ágyamon, és kazettákat hallgattam délutánonként. Megjegyzem, nem olyan zenéket, mint most, messze nem. Hisz ki hallott volna Szécsi Pálról, Sass Sylviáról, vagy Mikis Theodorakisról, bár talán a Neoton Familia még mindig ismerősen cseng, nemde? Ezen a zenén nőttem fel, és kimondhatatlanul sajnálom, hogy ilyen gyorsan elfelejtettem őket. És azt is nagyon sajnálom, hogy ezeket a kazettákat már nem tudom lejátszani, mert a magnónk már rég elromlott. Pedig most szivesen belehallgatnék a 80-as 90-es évek zenéjébe, eredeti kazettáról, mert az aztán nagy retro fíling... :)
 Aztán arra is emlékszem, mennyire örültem, amikor megkaptam életem első walkphone-ját. Szerintem a legtöbben ismeritek, a 90-es évek felé nagyon híres kütyü volt. Az iskolában lemaradottnak számított az, akinek nem volt ilyenje.
Aztán a walkphone-t felváltotta a discman, ami csak CD-ket játszott le. De szerintem felesleges bemutatnom, életem első és utolsó discmanét karácsonyra kaptam, de pár hónapra rá elrontottam. (Ahogy minden mást is.) Azután jött az MP3 lejátszó, ami szerintem még máig eléggé nagy hírvendnek örvend, de azért valljuk be, sokkal menőbb egy MP4, vagy egy zenelejátszó hiperszuperkúl telefon.
De amikor kisgyerek voltam, bőven beértem egy walkphone-nal is, amibe beletehettem egyik nagy kedvencem kazettáját, Sass Sylviát, és hallgathattam olyan számokat, mint Híd a romlás vizén, Hova tűnt az álom, Nincs tovább a régi út... jesszus, milyen régen is volt.
Most minden olyan modern lett. Amit cseppet sem bánok, mert a világnak haladni kell, és ez valahol így van rendjén. De sajnálom, hogy ennyire elfelejtettem, kiket szerettem régen. Olyan embereket, akik ma már talán nem is élnek...
Természetesen anno is híresnek bizonyultak a mi köreinkben is olyan, mint Beyoncé, Justin Timberlake, Mariah Carey, Avril Lavigne, Sean Paul és a többiek. Emlékszem, régen volt, hogy egész nap Justin My love számát hallgattuk valamelyikünk telefonján. Akon is nagyon menő volt, főleg a Smack That száma. Beyoncétől pedig az a száma, amelyik most nem jut eszembe. A klippjében benne van a Rózsaszín párduc (opszlá, őt is imádtam sőt, imádom a mai napig). Mariah Carey Touch my body számával hódított, Avril pedig természetesen a Girlfrienddel (azóta sem ismerem több számát). Most pedig már nem tudnék kiemelkedő számokat felsorolni, amiket egész álló nap tudnék hallgatni. Talán azért, mert nincsenek. Az MTV ontja magából a jobbnál jobb számokat, elvégre majdnem minden nap megjelenik egy új. 
Persze, még mindig megtartottam hódolatomat régi kedvenceim iránt. Még például a méltán híres szexistennő, Marilyn Monroe. Imádom a Blondie-t, Elton John-t (lehet szidni) és talán az egyik legnagyobb kedvencemet, a The Police-t (igen, ez is egy banda, és nem a kerületi rendőrkapitányság álneve). De igazán elfelejtkeztem a régi magyar kedvenceimről, akiknek a gyerekdalait órákig hallgattam fürdés közben. Mint például Dolly, a Pa-Dö-Dő, Szandi, Csonka András. Persze, ők nagyjából még mindig benne vannak a köztudatban, csak már nem egészen úgy, ahogy kezdték. Annak idején én még álmomban sem gondoltam volna, hogy Falusi Mariann egyszer egy Benkő-félével közös műsorban fog szerepelni... és most ne értsen félre senki, nem nézem le Benkő Dánielt, mert igazából akár hiszitek, akár nem, egy teljesen normális ember ő, csak éppen a pénzért a bármire képes. Egyik ismerősöm ismerőse találkozott vele, és elmesélte, hogy amíg a kamera nem kapcsolt be, teljesen normális és intelligens volt, de amint reflektorfénybe került, elborult az agya, olyan volt, mint egy komplett idióta. Az már más kérdés, hogy melyik énjét játszótta: az idiótát, vagy az okosat...
De egy kicsit eltértem a tárgytól. Visszakanyarodva a retro témára, meg kell jegyeznem, színészek közül is voltak kiemelkedő kedvencek.
Például imádtam Bud Spencert. Szinte az összes filmjét láttam már, a legtöbb meg is van DVD-n (alsósként mindig azzal versenyeztünk, ki tud több Bud Spencer és Terence Hilles filmet beszerezni). A régi klasszikusok, mint a 101 kiskutya, vagy a 102 (aminek a végén még mindig könnyezek), az Oroszlánkirály, Lilo és Stitch, Donald Kacsa, Mickey Egér, sosem fognak elfelejtődni a köztudatból, hisz ezek a Disney legeslegkedvesebb és legjellegzetesebb figurái. És most nem a mostani felturbósított Mickey-re célzok, aki már lassan lézerszemmel lesz ellátva. Számomra sokkal emlékezetesebb a régi, legeslegelső Mickey egér, amit Walt Disney talált ki, nagy, lapátfülekkel, vékony, mozgatható lábakkal.
És, ha már a meséknél tartunk, hiba lenne nem megemlíteni a régi hatalmas kedvenceimet. Szerintem mindenkinek ismerősen fog csengeni a Mézga Család, a TévéMaci (nem a Sebeők-féle), a Kis Vakond, a Teletabik, Marsupilami. Utóbbi plüssfigurája még mindig meg van, de szégyen szemre ott porosodik a szekrény tetején. De nem szabad kifelejteni Frakkot sem, vagy a két kőkorszaki szaki, Frédi és Béni kalandjait, és persze Micimackó, aki nekem még mindig nagy kedvencem, ámbár körülbelül nulla részét láttam a mesének, viszont a könyvet rengetegszer olvastam.
És az olvasás... ami elengedhetetlen. Kiskoromban is rengeteget olvastam, akkoriban nyilván azt, ami akkor volt épp aktuális. Imádtam Nógrádi Gábor könyveit, mint például Az anyu én vagyok, vagy a Pete Pite, Gyermekrablás a Palánk utcában (még mindig büszke vagyok rá, hogy néhány könyvet dedikált is az író, külön csak nekem, bezony ám). Másik kedvencem Móra Ferenctől a Kincskereső kisködmön volt, a harmadik pedig Óz, a csodák csodája, amit anno még a színházban is megnéztem.
Az újságokat sem hagyhatom ki. Luca Mókus (azt hiszem, ez volt a neve) nagyon meghatározó szerepet töltött be az életemben. Az újságból származó plüss még mindig meg van valahol... mindig ölelgettem. Nagyon szerettem. A magazinból pedig rengeteget tanultam, bár olvasni nemigen tudtam, de a képek, a rajzok nagyon tetszettek.
És a klasszikus Buci Maci magazin, amit legszívesebben most is megvennék, de nem kétséges, hogy hülyének lennék titulálva a kasszánál. Mondjuk nem is azért kéne az újság, hogy olvassam, mert már abból eléggé kinőttem. Inkább a képek miatt venném meg. Kivágnám Buci Maci képeit és kitenném a falra, tiszteletem jeléül...
Persze, a világ gyorsan (egyre gyorsabban) változik, egy nap alatt is rengeteg dolog történik, nemhogy egy év alatt... így hát van mit elgondolni jó sok mindent. Nemcsak a múlt évet. Sajnálom, hogy a régi nagy kedvencek gyorsan el lettek felejtve. Persze, a változatosság fontos, meg az is, hogy legyen a régiek helyett valami új, de úgy érzem, hogy például a Disney csatorna (azaz régen a Jetix) is úgy változik, ahogy mi is. Úgy értem, hogy jó formán van egy-két értelmes mesecsatorna, amit lehet nézni gyerekeknek is, de azért az már gáz, hogy az első osztályos unokahúgom a Disney-ről tanul káromkodni. Ha régen meghallottam azt a szót, hogy Disney, arra gondoltam, hogy már alig várom, hogy megjelenjen DVD-n is az Oroszlánkirály harmadik része, de most inkább Hannah Montana, Jimmy Cool, Kid vs Cat, Zeke és Luther és társai ugranak be, ami biztosan megállja a helyét a mai fiataloknál, de az én szememben fel sem érhetnek a régi kedvencekhez. Kellene nekem egy saját csatorna, úgy érzem. Akkor többször láthatnám Tom és Jerry-t, Johnny Bravot, és a többi marhaságot, amit régen szerettem. Mint például a 2002-es Totally Spies, Kim Possible vagy a Scooby Doo, a 2001-es Görcs ikrek, az 1999-es Ed, Edd és Eddy, és a rég műsorból kiiktatott Három jóbarát és Jerry.
És amire igazán nem vagyok büszke, az az, hogy régen megvesztem a szappanoperákért, mint a Csacska angyal, Vad angyal, Te vagy az életem, és a többi, mostmár a szememben nyálas és elcsépelt sorozat. Persze titokban azért még mindig irigylem Natalia Oreirot, azért, ahogy kinéz.

Ismerősek?